Egy nagyon érdekes történelmi eseményről tennék ma említést,
egészen más szemszögből, mint ahogyan azt megszokhattuk. Egy hazafi Egyesült
államokbeli lakos, ki nap, mint nap felvonja kertjében az amerikai zászlót, roppant
fennköltnek tekinti, a történelem e szakaszát. megjegyzem, annak ellenére, hogy
ez a zászlófelvonó személy, mindenki szemeláttára teszi azt, mégsem mutogatnak
rá, hogy amerikáskodik, próbáljon manapság Magyarországon hasonlóképpen
cselekedni valaki, természetesen, magyarkodónak bélyegzi meg a liberális
társadalom. Tehát. Az 1860-tól, 1864-ig tartó polgárháború fő mozgatórugója a
rabszolgatartás és annak megszüntetése közötti nézetkülönbség. Egy átlag
amerikai polgár borzasztóan büszke, hogy ősei úgy döntöttek, megelégelték az
ilyen fajta kizsákmányolást és kiállva az erőszakkal behurcolt, afrikai feketék
mellett, harcba szálltak a gonosz déli államokkal, akik nem voltak hajlandók
felszabadítani azokat rabigájuk alól. Persze, joggal kérdezhetnénk, akkor miért
éltek ugyanolyan számkivetettségben a 1960’-as évekig és miért olyan
mostohagyerekként kezeltek ma is ezek a népcsoportok, ha ilyen
egyenlőségszerető népek ezek a felvilágosult fehér polgárok? Ne feledjük, de
lépjünk tovább! Valójában azt is nehéz elképzelni, hogy Joe, egyszer csak
gondolt egyet és megkérdezte Jack-et – Te Jack, nem szállunk hadba a
négerekért? Mire Jack – Na ja, de!És ezután kitört a polgárháború. Minden
háború alapvetően, és ezt tessék végre megtanulni, gazdasági haszonszerzés
céljából, a legfelső osztályok spekulatív pénzhatalmi csoportjainak érdekében,
kiszámított módon és formában zajlik. Kettő dolog vetődik fel kérdésként az
emberben, ha jó szándékkal közelít az események okainak felderítése érdekében.
Az egyik, hogy így meg lehet vezetni egy többszázmilliós nemzetet? A válasz,
természetesen! Gondoljunk csak arra, hogy nem véletlenül tartják olyan alacsony
szinten az oktatás, felsőoktatás feltételeit. Egy jól baseballozó fiatal
diplomához juthat, ha bekerül a ligába, még ha olvasni sem tud, akkor is. Miért
tanulna, ha helyette sportolhat is. A liberalizmus zászlaja alatt, lássuk be,
nem bánthatjuk meg a tanulót azzal, hogy elvárásokat támasztunk vele szemben! A
média korlátlan hatalma pedig, biztosítja a szellemi tunyaság elburjánzását.
Ezekben az USA, természetesen, élen jár. A másik kérdés, milyen érdekek mentén
találjuk meg az okait egy ilyen pusztító belháborúnak? Amennyiben keressük
azokat a személyeket, akiknek legnagyobb profitot jelentette a rabszolgatartás,
akkor rájövünk arra, hogy az ellene indított felszabadító hadjárat élén is őket
találjuk. Mi lehet az oka? Száraz számok döntöttek, emberi sorsok és életek
fölött. A rabszolga munkája számított bevételnek, az étkeztetése, lakhatása,
ruháztatása, gyógyítása, őrzése, esetenként befogása pedig a kiadást, ami a
szaporodása esetén többszöröződött. Ezekben az időkben, gyakran a nyári
betakarítások idején, plusz munkaerőre is szükség lehetett, amit vándorló vendégmunkások segítségével pótoltak. Ilyenkor kiderült a
gazda számára, hogy a mélyen alacsony munkabér kifizetése után, nincs semmilyen
költség az odébbálló munkaerő után. Ennek idealizálásaként kidolgoztak egy
tervet a rabszolgák szélnek eresztésére, majd alkalmankénti foglalkoztatására.
A déli államok birtokosai, hogy milyen okból, most nem vizsgáljuk, nem mutattak
hajlandóságot ennek végrehajtására. Két legyet egy csapásra - elmélet szerint,
el lehetett pufogtatni azt a pár millió tonna puskaport is, ami a hatalom
birtokosainak fegyver és lőszergyáraiban várta jobb sorsra fordulását. A polgár
boldogan szaladt harcba a hazáért és a szabadságért. 970 000 ember a
veszteség. Dollár milliárdok a nyereség. Kinek is lehetne ilyen esetben
lelkiismeret furdalása? Gyönyörű ünnep, amikor megemlékezik a hazafi, nemdebár?
Vegyük úgy, hogy ez csak az elmém játéka! Vagy lehet, hogy
nem. Vagy mégis? Gondolkodjunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése