"Mindenki fél valamitől. De ezen félelmek közt hatalmas szintkülönbségek vannak, melyek két nagy úton győzhetők le és muszáj is legyőzni, különben nagy szívás marad az élet.
Szóval a két nagy valami, ami segíthet…
Az egyik a tudatosság, ami a megértés útján hoz segítséget.
Amit itt meg kell érteni, aztán figyelni, aztán gyakorolni, az az, hogy a félelem nem létezik. Van itt két dolog amit keverünk. A veszély és a félelem.
A veszély, ami árthat nekünk. Ilyen a villamos, a kiesni a nyolcadikról. Szóval a valóságos dolgok. A villamostól nem kell félni. A villamos elöl arrébb kell lépni, mert a villamos nem “félelmetes” hanem “veszélyes”.
Na most amikor valaki nem mer lemenni az utcára, mert “ott a villamos és az veszélyes” akkor ebben az extrém hülye példában látjuk, hogy ez beteg mert "olyantól fél, ami nincs"…
Foglaljuk csak össze…!
Egy - félelem nincs, csak veszélyes dolgok
Kettő - ha van félelem, az MINDIG valami olyan lelki állapotban gyökerezik, ami nincs rendben.
… és ez a vicc.
Semelyikünk sincs rendben! Gyárilag. Mert “kiűzettünk a paradicsomból” amit ha szintén a szimbolika nyelvén értelmezel, akkor létrejött az elválasztottságunk, kiestünk az egységből a tudatunk önvédelmi és ezzel sajnos önbehatároló működése által.
De a félelem valójában nincs…
Szóval ha ezt érted, akkor némi tudatossággal besorolva és megtekintve a dolgokat sok “félnivaló” eltűnik.
A másik fele a dolognak...
Van egy közös pont mindegyikünk életében. Egy. Egyetlen egy ami mindenkinek ugyan úgy végződik. Meg fogsz halni. Ez úgy néz ki, halálbiztos. Az élet egy nemi úton terjedő halálos betegség…
… és életünk legnagyobb lehetősége, melyről minden filozófiai rendszer ír.
A szamuráj kódexben ezt így írják le:
“Vágyni az életet, maga a halál.
Vágyni a halált, maga az élet.”
Hogy mi?! Ez egy hülyeség. Az… és nem.
Ha igazán mélyen elmélkedsz az elmúlásról, akkor érdekes dolog történik veled lassan, napról napra, apránként.
Egyre több szar dolognál jut eszedbe az, hogy összevesd a halállal és a következtetés kristálytiszta lesz.
“Még élek… Még mindig van tovább…”
És ekkor megtörténik az első nagy lépés, amikor megközelíted a félelm-nélküliség határát. Elkezd gyönyörű lenni az élet.
Ülsz a koszos, mocskos Duna-parton, elvesztetted a teljes vagyonod, van sokmillió tartozásod, nincs hol aludnod, esik az eső, hideg van…
… és ez gyönyörű. Valami hihetetlen csodája az univerzumnak, hogy itt ez a sok molekula összeállt valami hihetetlen rendező törvény hatására és mindezt láthatja. És hálás vagy, hogy nem egy darab kavics vagy, aki mindebből nem lát semmit.
… és megérkezel oda, amit úgy hívnak “Feltétel néküli boldogság”. Egyszerűen csak boldog vagy, hogy élsz és még mindig, és még mindig és még mindig… Minden belégzésnél. Zseniális poén. Most, amikor olvasod. Érted? Itt vagy. A 13 és fél milliárdnyi évből kaptál egy szikrányi időt amiben érezhetsz, láthatsz mindegy mit. Nem vagy kavics! Remegsz a hidegben, csontig vagy ázva és hihetetlen gyönyörű…
Aztán eljön a harmadik lépcső. Boldog vagy. Csak úgy. És mégy az utcán, süt a nap, a madarak énekelnek és az emberek lesütött szemmel, rohanva, rettegve, tülekedve, tahó paraszt módon ölik egymást…
… és elkezdesz velük együtt érezeni. Érzed - mert emlékszel - hogy mennyire rossz, “félelmetes” és nyomorult bennük a lenyomat. Pedig csak ébredni kéne… De tudod, hogy nagyon kevésnek sikerül, pedig olyan egyszerű. Ez mindig itt volt, csak nem láttad. Nem ezt láttad, mert a félelem átfestette minden sejted, a létezésed lényegét, mindent…
… és szeretnéd őket mindd megölelni és üvölteni nekik, hogy “Nevess! Nem számít semmi! Mindjárt meghalsz ember!!! Innen nincs hova menni! Innen még senki nem került ki élve!!! De ők csak “értik” amit mondasz, bólogatnak és folytatják tovább. Néha egy-egy pillanatra megcsillan valami egy-egy szempárban, de visszahull rá “Maja leple” és megint nem látják. Aztán halkabb leszel… Teszel amit teszel. Bent béke van, kint néha ordítasz, ha a helyzethez szerinted ez a legjobb, néha sírsz, de bent meleg van…
Átérzel minden lélegzetet és várod a halált, amikor eljön az utolsó kilégzés…
… de addig minden nap itt vagy.
… és néha kiesel belőle. De egyre ritkábban, egyre rövidebb időre, aztán egyre nagyobbakat nevetsz rajta. Aztán vagy elmúlik végleg, vagy nem, de már az sem izgat.
Meg fogsz halni…
… és senkit, de senkit nem érdekel majd. Egy temetés után 15 perccel miről beszélgetnek hazafelé? Igen. Orbánról, fecóról, a covidról… Pont tojik rád mindenki. Egy senki vagy. Egy semmiség a nem létezés peremén…
… és ez csodás! Mert senkinek nem tartozol elszámolással csak magadnak.
87szer voltam Egyiptomban, mert oda vittem a csoportjaimat. Van ott egy híres kép. Az a neve, hogy “az ítélet napja”. A képen ott áll Hórusz a bíró, aki színe előtt “megmérik a lélek súlyát”. Ott áll Anúbisz, aki átkísérte a lelket az éjszakán. A mérleg egyik serpenyőjében ott a lélek, a másikban egy tollpihe…
… és a törvény az, “Hogyha a lelked nehezebb mint egy tollpihe, akkor nem léphetsz be a paradicsomba…”
Azaz, ha nem voltál boldog, nem repültél, nem tettél magadért annyit, hogy boldog lehess, akkor miért érdemelnél jutalmat?
Vagyis az üzenet…
A pokol itt van… és a mennyország itt van.
A kettő közti különbség a félelem…
Mit adnék útravalóul, ha kérnél valamit. Egy Zen kardvívó mester történetének utolsó intelmét:
“Küzdj úgy, hogy ne számítson, hogy győzöl vagy veszítesz…”
Mert a félelem nem létezik, csak a fejedben, amíg ki nem rakod onnan…
… és meglátod a csodát.
Szeretettel
Egy rettegő
❤"
Dóra Gyula
