Meddig még?

Magyarország viharos évszázadaiban már megszokhattuk, hogy a Kárpát-medence kincseire vágyakozó, a magyarságot végképp kiirtani igyekvő hatalmak legfőbb törekvéseképpen, a Mária Terézia és II. József által fémjelzett Magyar múltkreálás, komolyan bevett szokássá vált és a Tudományos Akadémia magyartalanítását erre használva, megszilárdított szabályrendszerré vált. Sajnos ezen, az elmúlt száz esztendő sem volt képes és hajlandó változtatni, ami mára, az ifjúság, végletekig elferdült történelmi ismereteihez vezetett. Ha azt várjuk fiataljainktól, hogy méltán, Magyar büszkeséggel gondoljanak őseikre, nem szabad elfelednünk, hogy felül kellene bírálnunk azokat a múltbeli emlékeinket, amit a szemük elé kívánunk tárni, okulás gyanánt! Sajnos, amíg nekünk szemünk van, mégsem látunk, addig ezt, nem várhatjuk el utódainktól sem! Nem a végtelen bölcsességem vezetett ennek felismeréséhez, inkább én is figyeltem a tudók tanácsaira és útmutatásaira, ezáltal felnyitották a szememet. Annak apropóján szeretném megfogalmazni most gondolataimat, hogy a Budai-várban tett sétáim során, minden alkalommal felforr a vérem attól a látványtól, amit elkerülni lehetetlen, ha csodálni szeretnénk fővárosunk látványát. Sokan nem tudják, hogyan is kerül a Turul madár, a királyi palota sarokpontjához és még kevésbé, hogy kitől származik. Amennyiben utánanézünk, talán már körvonalazódik számunkra valami sejtés. A szándékok kérdése nem elvetendő. Vizsgáljuk csak meg, töviről-hegyire! Osztrák támogatással készült. Több, különböző méretben is megtalálható a mai napig. Legnagyobb példánya a tatabánya felett fészkelő óriás. A Magyar őstörténet fontos szereplője a Turul madár, melynek jelentése a lélekmadár, formáját a nemes Kerecsensólyom adja. Vessünk egy pillantást a budavári, vagy a tatabányai Turulra! Azt hiszem, nem kell hozzá biológusnak lennünk, hogy azonnal rá ne jöjjünk a csalásra. Nyilvánvalóan, a Habsburg ház nem híve a Magyar büszkeségnek, de ami azt illeti, nekünk nem kellene fennen hirdetni, hogy a büszke sólyom helyett, megfelel nekünk a dögkeselyű is! Miféle elvetemült személy az, ki ráhatásával élve, kiállította, helyreállította, és nem szemétre veti a nemzetgyalázó förmedvényt? Nem a Magyar, hanem inkább az Osztrák nép az, ki dögkeselyűként rávetette magát a Mohács után elgyengült Magyarországra és majd’ ötszáz esztendőn át rabolta, pusztította és gyilkolta végig hazánkat! Megcsúfolva minket, dögkeselyűt ajándékoz, mi pedig büszkén mutogatjuk a hátunk mögött összenéző és mosolygó idegen népeknek? Külföldi turisták mit gondolhatnak rólunk? Bizonyára megmosolyogtató számukra, de egy hazafi sírva kellene, hogy fakadjon ezen! A legnagyobb magyargyűlölő, Savoyai szobra hogyan kerülhetett a legközpontibb helyre a várudvaron? Ne legyen illúziónk, hogy bármit is értünk tett volna! Erre már nem is keresem a választ! Inkább csak felteszem a kérdést. Meddig tűrjük még ezeket a gyalázatokat Nemzetünk szívében? Mikor takarítják el végre?

Öreg Isten akarata szerint!