Napkereszténység

Vannak, akik pontosan tudják és olyanok is vannak, akik szinte semmit sem sejtenek róla, de a többség, féligazságok birtokában értékeli a látottakat és hallottakat. Néhány tévhitet szeretnék eloszlatni és a tőlem telhető legtöbb információval szolgálni mindenkinek, akit érdekel.  A téma olyan széleskörű tájékozódást igényel, hogy sokan nem is veszik a fáradságot, hogy utána járjanak. Ezért is szeretném, ha a legkisebb időráfordítással, a legnagyobb eredményt érhetné el az olvasó. Az létezést a Föld nevű bolygón, a Nap fényének és az általa sugárzott hőmérsékletnek köszönheti az élet, bármi féle formában is jöjjön létre.  Az emberiség legősibb vallásai a fény és a Nap legfelső tiszteletéből indult ki, amikor szakralitását és spirituális életét elindította, a későbbi vallások rögös útján. A fény tisztelete és a csillagászati megfigyelések összhangja a napéjegyenlőségekhez, a nyári és téli napfordulókhoz igazítva adta az alapját szertartásainak, melyeknek később identitástudatának kialakulását is köszönhette. Ezek közül, talán a Szkíta, Napkereszténység alakult ki teljes egészében legkorábban. Jelképe olyan régre mutat vissza, hogy a legősibb rajzolatok között találjuk. A kör, mint a világmindenség ábrázolása, vagy határozhatunk úgy is, Isten képe. A kört, négyfelé osztó, egyenlő szárú kereszt jelentése, hogy a világot alkotó négy elemre osztja a nagy egészet. Tűz, víz, föld és levegő.

Tehát, a mindenséghez az összes alkotóelemet tartalmazza a Napkereszt. A Kárpát-medencéből származó Kelták is ezt a jelképet vitték magukkal és őrzik ma is.

Vagy akár az észak amerikai indiánok szintén élnek e szimbólum használatával.

A judeokereszténység tehát, nem valami új jelképet fedezett fel, vagy Jézus keresztre feszítése okán kezdte használni, mivel az eredeti formáját már a Szkíták, a Pártusok, a Hunok és a későbbi Magyarok is a leletek kora miatt, kunkeresztként ismert formában, sokkal korábban használták. Ezek a kunkeresztek, amik az úgynevezett „honfoglaláskori” leletekben szerepelnek, a rajta látható személy nem megfeszítve, hanem pártus, üdvözlő kéztartással ábrázolják.

A Jézus visszatérésének történetében, azzal találkozunk, még a Biblia soraiban is, hogy unokatestvére, keresztelő Szent János, a Jordán vizében kereszteli meg a Megváltót, tehát, senki sem állíthatja, hogy a kereszténység születését Krisztus nevéhez kellene fűznünk. A Biblia ugyan, finoman fogalmazva is kétes eredetű, mégis, mint történelemkönyvként, a Sumer, ninivei agyagtáblák megtalálása óta, kezelhetjük. Bár jobb, más forrásokkal is összehasonlítani, mielőtt konkrét tényként kezelnénk állításait. A Sumer írások szintén felsorolják a Tóra történeteit, melyet a Biblia ószövetségének forrásaként használnak, viszont semmiféle kapcsolatba nem hozza az Izraelitákkal. Nagy a zavar vallási iratok körül, de most nem szeretnék túl sok figyelmet fordítani ezekre. Talán, majd egy másik alkalommal megvitatjuk. Visszatérve az eredeti témához, a középkorban és az újkorban is, még mindig közismert és Európa szerte használt jelkép a Napkereszt. Sok helyen már csak az egyenlő szárú keresztet találjuk, mint például a Templomos lovagok ruházatán, zászlain, vagy a mai napig használatban lévő kitüntetési formáknál, a lovagkereszteknél.

A táltosdobok, ezredéveken keresztül, mindig őrizték a Napkeresztet és némely erdélyi tátos dobján, vagy a Kurultáj rendezvényén résztvevő regősök eszközén szintén könnyen ellenőrizhető.

Napkereszténység! Szerencsére, ez az igazán ősi és az álságot nyomokban sem magán viselő, tiszta vallásforma, ma újjá éled és ahol felüti a fejét, futótűzként hódít teret. Tisztasága és a feltétlen szeretet hirdetése vonzó mindenki számára. Aki találkozik vele, máris felfedezi az egyéb, szakrálisnak nevezett vallásokban oly gyakran fellelhető szándékot, érdeket, pénzéhséget, vezetést. A Táltost tudónak nevezik! Nem a hit mozgatja, hanem a megtapasztalás, mint azt, aki szintén gyakorolja és követi útmutatásait.

Becsüljük meg és tájékozódjunk felőle bátran,

Öreg Isten akarata szerint!