Meddig még?

Magyarország viharos évszázadaiban már megszokhattuk, hogy a Kárpát-medence kincseire vágyakozó, a magyarságot végképp kiirtani igyekvő hatalmak legfőbb törekvéseképpen, a Mária Terézia és II. József által fémjelzett Magyar múltkreálás, komolyan bevett szokássá vált és a Tudományos Akadémia magyartalanítását erre használva, megszilárdított szabályrendszerré vált. Sajnos ezen, az elmúlt száz esztendő sem volt képes és hajlandó változtatni, ami mára, az ifjúság, végletekig elferdült történelmi ismereteihez vezetett. Ha azt várjuk fiataljainktól, hogy méltán, Magyar büszkeséggel gondoljanak őseikre, nem szabad elfelednünk, hogy felül kellene bírálnunk azokat a múltbeli emlékeinket, amit a szemük elé kívánunk tárni, okulás gyanánt! Sajnos, amíg nekünk szemünk van, mégsem látunk, addig ezt, nem várhatjuk el utódainktól sem! Nem a végtelen bölcsességem vezetett ennek felismeréséhez, inkább én is figyeltem a tudók tanácsaira és útmutatásaira, ezáltal felnyitották a szememet. Annak apropóján szeretném megfogalmazni most gondolataimat, hogy a Budai-várban tett sétáim során, minden alkalommal felforr a vérem attól a látványtól, amit elkerülni lehetetlen, ha csodálni szeretnénk fővárosunk látványát. Sokan nem tudják, hogyan is kerül a Turul madár, a királyi palota sarokpontjához és még kevésbé, hogy kitől származik. Amennyiben utánanézünk, talán már körvonalazódik számunkra valami sejtés. A szándékok kérdése nem elvetendő. Vizsgáljuk csak meg, töviről-hegyire! Osztrák támogatással készült. Több, különböző méretben is megtalálható a mai napig. Legnagyobb példánya a tatabánya felett fészkelő óriás. A Magyar őstörténet fontos szereplője a Turul madár, melynek jelentése a lélekmadár, formáját a nemes Kerecsensólyom adja. Vessünk egy pillantást a budavári, vagy a tatabányai Turulra! Azt hiszem, nem kell hozzá biológusnak lennünk, hogy azonnal rá ne jöjjünk a csalásra. Nyilvánvalóan, a Habsburg ház nem híve a Magyar büszkeségnek, de ami azt illeti, nekünk nem kellene fennen hirdetni, hogy a büszke sólyom helyett, megfelel nekünk a dögkeselyű is! Miféle elvetemült személy az, ki ráhatásával élve, kiállította, helyreállította, és nem szemétre veti a nemzetgyalázó förmedvényt? Nem a Magyar, hanem inkább az Osztrák nép az, ki dögkeselyűként rávetette magát a Mohács után elgyengült Magyarországra és majd’ ötszáz esztendőn át rabolta, pusztította és gyilkolta végig hazánkat! Megcsúfolva minket, dögkeselyűt ajándékoz, mi pedig büszkén mutogatjuk a hátunk mögött összenéző és mosolygó idegen népeknek? Külföldi turisták mit gondolhatnak rólunk? Bizonyára megmosolyogtató számukra, de egy hazafi sírva kellene, hogy fakadjon ezen! A legnagyobb magyargyűlölő, Savoyai szobra hogyan kerülhetett a legközpontibb helyre a várudvaron? Ne legyen illúziónk, hogy bármit is értünk tett volna! Erre már nem is keresem a választ! Inkább csak felteszem a kérdést. Meddig tűrjük még ezeket a gyalázatokat Nemzetünk szívében? Mikor takarítják el végre?

Öreg Isten akarata szerint!

Aranyos szegelet regéje

Földünk minden népének vannak, voltak titkos hagyományai az előző Aranykorról ­– így őseinknek, a régi magyaroknak is. Az egyik legszebb, és legépebben megmaradt magyar Aranykor-mítoszt Erdélyben találták néprajzkutatók, a székelyeknél, de hasonló tradíciói voltak a csángóknak is.

Eszerint valamikor régen, a magyarok ősei egy csodálatos szigeten éltek a Nyugati Óceán közepén, melynek neve Aranyos Szegelet volt. Az emberek itt gyönyörűségesek, boldogok és halhatatlanok voltak, akárcsak a tündérek. A sziget királya nem volt más, mint az Univerzum ura, Arany Atyácska (Naporcájú Ég Ősten Apánk), aki feleségével, a jóságos Ezüst Anyácskával (Holddal ékes Boldogasszonyunkkal) együtt uralkodott. Csakhogy Ármány, Atyácska ellensége, megirigyelte az emberek boldogságát. Cselhez folyamodott: felöltötte Arany Atyácska alakját, s azt követelte az Aranyos Szegelet lakóitól, hogy leborulva imádkozzanak hozzá. Az emberek, akik nem ismerték fel ebben a formájában, engedelmeskedtek, mire az"igazi" Arany Atyácska elhatározta, hogy elpusztítja őket a hűtlenségükért, s elsüllyeszti az Aranyos Szegeletet. Ezüst Anyácska azonban megsajnálta a halálra ítélt szigetlakókat, mert tudta, hogy nem tehetnek a "hűtlenségről", hiszen Ármány csapta be őket. Ezért leküldte fiát, Világügyelő Fiút (Égi Lovasíjászt vagyis a Magyarok Istenét), hogy próbálja megmenteni az emberiséget a közelgő katasztrófa során. Az Istenfiú meg is született emberalakban, s mikor felserdült, azt tanácsolta a Szegelet lakóinak, építsenek hatalmas hajókat, s vigyenek be oda mindent, ami kedves volt nekik - ekkor ugyanis a sziget már éjjel-nappal rengett. S mikor eljött a katasztrófa éjszakája, az emberek nagy része - Világügyelő vezetésével - hajóikon elmenekült a darabokra törő, majd a tengerbe süllyedő Szigetről. Hamarosan benépesítették Kelet pusztáit, s tőlük származtak sok ezer év múlva a hunok és a magyarok. A mítosz azonban úgy fejeződik be, hogy eljön majd az idő, mikor Arany Atyácska megbocsát az akkori tévedésért az emberiségnek, s az Aranyos Szegelet is kiemelkedik a tengerből.

A kút és a szamár

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.

Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött.

Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel, feljebb mászik. Ahogy a paraszt és a szomszédai tovább lapátolták a

földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.

Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Napkereszténység

Vannak, akik pontosan tudják és olyanok is vannak, akik szinte semmit sem sejtenek róla, de a többség, féligazságok birtokában értékeli a látottakat és hallottakat. Néhány tévhitet szeretnék eloszlatni és a tőlem telhető legtöbb információval szolgálni mindenkinek, akit érdekel.  A téma olyan széleskörű tájékozódást igényel, hogy sokan nem is veszik a fáradságot, hogy utána járjanak. Ezért is szeretném, ha a legkisebb időráfordítással, a legnagyobb eredményt érhetné el az olvasó. Az létezést a Föld nevű bolygón, a Nap fényének és az általa sugárzott hőmérsékletnek köszönheti az élet, bármi féle formában is jöjjön létre.  Az emberiség legősibb vallásai a fény és a Nap legfelső tiszteletéből indult ki, amikor szakralitását és spirituális életét elindította, a későbbi vallások rögös útján. A fény tisztelete és a csillagászati megfigyelések összhangja a napéjegyenlőségekhez, a nyári és téli napfordulókhoz igazítva adta az alapját szertartásainak, melyeknek később identitástudatának kialakulását is köszönhette. Ezek közül, talán a Szkíta, Napkereszténység alakult ki teljes egészében legkorábban. Jelképe olyan régre mutat vissza, hogy a legősibb rajzolatok között találjuk. A kör, mint a világmindenség ábrázolása, vagy határozhatunk úgy is, Isten képe. A kört, négyfelé osztó, egyenlő szárú kereszt jelentése, hogy a világot alkotó négy elemre osztja a nagy egészet. Tűz, víz, föld és levegő.

Tehát, a mindenséghez az összes alkotóelemet tartalmazza a Napkereszt. A Kárpát-medencéből származó Kelták is ezt a jelképet vitték magukkal és őrzik ma is.

Vagy akár az észak amerikai indiánok szintén élnek e szimbólum használatával.

A judeokereszténység tehát, nem valami új jelképet fedezett fel, vagy Jézus keresztre feszítése okán kezdte használni, mivel az eredeti formáját már a Szkíták, a Pártusok, a Hunok és a későbbi Magyarok is a leletek kora miatt, kunkeresztként ismert formában, sokkal korábban használták. Ezek a kunkeresztek, amik az úgynevezett „honfoglaláskori” leletekben szerepelnek, a rajta látható személy nem megfeszítve, hanem pártus, üdvözlő kéztartással ábrázolják.

A Jézus visszatérésének történetében, azzal találkozunk, még a Biblia soraiban is, hogy unokatestvére, keresztelő Szent János, a Jordán vizében kereszteli meg a Megváltót, tehát, senki sem állíthatja, hogy a kereszténység születését Krisztus nevéhez kellene fűznünk. A Biblia ugyan, finoman fogalmazva is kétes eredetű, mégis, mint történelemkönyvként, a Sumer, ninivei agyagtáblák megtalálása óta, kezelhetjük. Bár jobb, más forrásokkal is összehasonlítani, mielőtt konkrét tényként kezelnénk állításait. A Sumer írások szintén felsorolják a Tóra történeteit, melyet a Biblia ószövetségének forrásaként használnak, viszont semmiféle kapcsolatba nem hozza az Izraelitákkal. Nagy a zavar vallási iratok körül, de most nem szeretnék túl sok figyelmet fordítani ezekre. Talán, majd egy másik alkalommal megvitatjuk. Visszatérve az eredeti témához, a középkorban és az újkorban is, még mindig közismert és Európa szerte használt jelkép a Napkereszt. Sok helyen már csak az egyenlő szárú keresztet találjuk, mint például a Templomos lovagok ruházatán, zászlain, vagy a mai napig használatban lévő kitüntetési formáknál, a lovagkereszteknél.

A táltosdobok, ezredéveken keresztül, mindig őrizték a Napkeresztet és némely erdélyi tátos dobján, vagy a Kurultáj rendezvényén résztvevő regősök eszközén szintén könnyen ellenőrizhető.

Napkereszténység! Szerencsére, ez az igazán ősi és az álságot nyomokban sem magán viselő, tiszta vallásforma, ma újjá éled és ahol felüti a fejét, futótűzként hódít teret. Tisztasága és a feltétlen szeretet hirdetése vonzó mindenki számára. Aki találkozik vele, máris felfedezi az egyéb, szakrálisnak nevezett vallásokban oly gyakran fellelhető szándékot, érdeket, pénzéhséget, vezetést. A Táltost tudónak nevezik! Nem a hit mozgatja, hanem a megtapasztalás, mint azt, aki szintén gyakorolja és követi útmutatásait.

Becsüljük meg és tájékozódjunk felőle bátran,

Öreg Isten akarata szerint!