Furcsa jelek

Valami, mintha készülődne. Az az érzésem, a környező országokban, azaz, a történelmi Magyarország területén élő, regnáló népek, tudnak valamit, amiről nekünk, talán csak sejtelmünk lehet. Hogy mi is az tulajdonképpen? Nem célom a gyanakvás, de feltűnő, fejlődő tendencia mutatkozik, a kapcsolatainkban, eddig hideg, rideg kifosztóinkkal. Az 1920. évi, trianoni diktátum, csonkításai után, a helyzet haszonélvezői, véres terrort alkalmazva, igyekezett kiirtani, vagy legalább eltávolítani honfitársainkat, szülőföldjükről. Ezek, olyan tények, amikkel nem lehet vitatkozni. A Benes dekrétum, még ma is érvényben van. Nyelvi szabályzások, mindenhol sértik az Uniós kisebbségi törvényeket. A szabad nyelvhasználatot, a Magyar iskolarendszer fenntarthatóságát, az eredeti név használatát, stb. .....

Aztán Trianon 100. évfordulója közeledtével, mintha hozzádörgölőznének a büszke huszárcsizmához az elnyomók. Viszonyunk az utóbbi néhány hónapban, rohamosan javul, mindegyik mohó kéz, simogatásra hajlik. Itt-ott hallani román történészt nyilatkozni a Magyarok jogos földbirtoklásáról. Hír hallik a szlovák törvények változtatási szándékáról. Az Ukrán televízióban a Kárpátaljai területek visszacsatolásáról beszélnek. A szerb állam, szövetségre törekedne a migránskérdés ürügyén. De ami igazán szöget ütött a fejembe, az a minap elhangzott hír, ami véleményem szerint, meg kellett volna hogy rengesse a földet, de nem kapott elég nagy publicitást. A Románok, a kezünkbe helyezték a Bocskai István fejedelmi jogarát. Azok, akik azt állították a közelmúltban, Hunyadi Mátyás, román király volt. Talán fordul a szél? Talán valami titokzatos erők mozognak a homályban, de előbb-utóbb felszínre sodorja titkait az idő örvénye és megtörténhet, amiről azt hittük, végleg reménytelenné törpült? Talán igaz, amit csak reméltünk és suttogva adtunk tovább, ha hírét vettük? 100 év után, törvény szabályozza, az ország egyesülését? Akik elvettek, egyszer visszaadnak? Ők már tudják, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket a jeleket látva? Mi mozgatja a hiénát? Retteg, hogy amit elkövetett, hamarosan saját bőrén tapasztalhatja meg? Vért vérrel lehet lemosni? Vihar közelít? Tisztítótűz? Drága honfitársaim! Látjátok, még mindig nem ismertek ki minket. Az évszázadok, mit együtt töltöttünk, és az évtizedek, amit külön, hiábavaló tanítás volt egy üres osztályteremben? Saját fejükkel gondolkodnak. A Magyar ember megbocsájtó, vendégszerető, jóindulatú, békés. Elmenniük, elárulniuk, hiábavaló és önpusztító tett volt. Ha velünk maradtak volna szeretetben, ma a legnagyobb állam, legmagasabbra emelkedett, legbüszkébb polgárai lehetnének. Tettükkel, saját sorsukat és a mi lelkünket marcangolták szét. Még nincs veszve semmi! Újra élhet mindenki emelt fővel. Együtt!

Öreg Isten akarata szerint!

Megdöbbentő felismerések.

Bejártuk már nagy részét a történelmi Magyarországnak, de azért még akadnak fehér foltok, amik kimaradtak a repertoárunkból. Ezek listáját, most csökkentettük, jónéhány érdekes élmény társaságában.

Megcéloztuk Selmecbánya vidékét, e nagyhírű, nagymúltú, patinás, bár a szlovák évek alatt, csúnyán megkopott ékszerdobozt. Selmecbánya, Európa ezüsttermelésének 80%-át szolgáltatta, vagyis, földrészünk, ezért a fémkincsért, mindenféle vagyonát, a Magyar Királyságnak szolgáltatta, cserébe. Úgy gondolom, nem kis szó ez! A városba érkezve, kissé megijed az ember, hogy egy csúnyácska, hegyvidéki, szocreál település kedvéért utazott idáig, de ahogy ez lenni szokott, beljebb érve, romos, de a régmúlt fényes időszakait idéző, valamikor, pompázatos, nagyvárosi képet mutató épületek tűnnek fel. Tovább haladva, már gyönyörű, felújított, karbantartott és főként a pénzes nagyközönség számára fenntartott vendéglők és boltok sokasága jön szembe velünk. Szeretjük, mi magunk felfedezni azokat a helyeket, ahol megfordulunk, eszerint cselekedtünk most is. Az óváros tetszetős és XIX. századot idéző képe, minket is megfogott.

Azonban, elkanyarodva egy csendesebb mellékutca felé, az Öreg vár, ódon falaira bukkantunk. Kapuja, egy szokványos templomtorony, harangtorony, tetején a jólismert kettős-kereszttel. Nemes egyszerűséggel, nem eltüntették az ősi Magyar jelképet a milliónyi épületről, hanem rátették a címerükre, hogy igazolva lássák, otthon vannak. Hát nem édes? Frenetikus élményt nyújt, ennek a csodálatos helynek a látványa. Mindenki számára ajánlom, látogasson el ide és járjon nyitott szemmel! Igazi, XII. - XIII. századi várudvar, nagytemplommal, amelyet később, praktikus okokból, átalakítottak. Nem feladatom bemutatni ennyi érdekességet, csak kiragadnék néhány döbbenetes felismerést.

A régvolt templom épületének főhajójában, két fekvő női alakra találtunk. Egymástól függetlenül, ugyanaz jutott róluk eszünkbe. A női alak, ugyanolyan pozícióban, ugyanolyan tartásban, ugyanolyan talapzaton fekvő, ugyanolyan méretű, mint az Etruszk halotti emlékműveket mintázó szobrok. Számomra elvitathatatlan a hasonlóság és a Szkíta kapcsolat. Mindenhonnan visszaköszönő Magyar címer, Szlovák szemnek, bizonyára kényelmetlen érzés lehet és kell, hogy legyen!

Nem a gőg beszél belőlem, hanem az a felháborodás, amelyre könnyen tehetünk szert, az Új várban. Szlovákia déli territóriumai között felsorolva olvashatjuk, ősi magyar városok neveit. Képet mellékelek, mert magam sem hinnék a szónak. A Törökellenes harcok Szlovákiában című kiállítás, a 20 éve létező ország büszkesége. Hatalmas térkép, amelyen feltüntetik a Török hódítást, fél (mai) Magyarország szlovák névvel szerepel, arcunkba vágva, még lenne területi követelésük.

A bozóki-vár ősi, büszke múltja a homályba vész, mert ki kellene nyomoznunk, egyáltalán hol található, lehetetlen nevű falucska butácska neve alatt.

A kékköi-vár szintén így jár. Miért? És a szlovákiai történész tanuló, ifjú Palóc fiúcska, aki körbevezet ott, miért tőlem hall először, életbevágó történelmi tényeket? Miféle ordas hazugságokkal mérgezik a szegény szláv és az ott élő Magyar ifjúság, még fogékony agyát? Amikor felnőnek, vérremenő harcot vívnak a józan ésszel, szembemenve a valósággal? Miféle felelőtlen gonoszság ez, velük és velünk szemben? Hátborzongató a gondolat, hogyan számol el a lelkiismeretével éjjel, amikor magára marad a gondolataival, az ilyen történelemhamisító? Száz év után, ez elvégeztetett, vagy van remény? Segítsetek!